Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ronaldo 80 millió euróért költözhet Madridba; Tévez a Liverpoolba tart?

2009.05.12

 

Talán éppen Mourinhóval beszél Fabregas? 

CRISTIANO RONALDO – REAL MADRID

Ki más is lehetne egy ilyen cikk egyik főszereplője, mint Cristiano Ronaldo. A Manchester United üdvöskéjének megszerzésével már évek óta próbálkozik a Real Madrid, amely, úgy tűnik, idén nyáron is harcba száll érte.

A spanyol El País szerint két egyezséget is kötött a Real: egyet Ronaldóval, egyet pedig a Manchester Uniteddel, amely megígérte, hogy elengedi aranylabdását, ha a madridi klub letesz érte az asztalra 80 millió eurót. Ezt az összeget Florentino Pérez „csengetheti ki”, aki csütörtökön hivatalosan is bejelenti, hogy indul a „királyi klub” nyári elnökválasztásán. A poszt első számú várományosa állítólag már tárgyalt a portugál klasszis ügynökével.

Ha Pérez visszatér (az ingatlanmágnás 2000 és 2006 között már ült a Real Madrid elnöki székében), akkor Jorge Valdano is újra szerepet kaphat a klubnál. A blancók korábbi sportigazgatójának pedig már tervei is vannak a csapat megerősítését illetően. Az argentinok 1986-os világbajnoka az AS szerint Gaël Clichyt szerezné meg az Arsenaltól, akinek fiatal kora ellenére már rengeteg a tapasztalata. A spanyol lap 17 millió eurós vételárról ír a francia balhátvéddel kapcsolatban, ami Pérez megválasztása esetén nem jelenthet problémát a madridi egyesületnek.

Valdanónak a hírek szerint már a Real következő edzőjéről is vannak elképzelései: az Arsene Wenger, Carlo Ancelotti, José Mourinho hármas valamelyikét látná szívesen Juande Ramos helyén.

TÉVEZ – LIVERPOOL

Carlos Tévez személyében egy másik latin játékosát is elveszítheti a Manchester United. Az argentin csatár sokkal kevesebb lehetőséget kapott ebben a szezonban, mint szeretett volna, így többször felvetődött a távozása. A legújabb hír szerint Tévez a nagy rivális Liverpoolba menne szíve szerint, ám az információ valóságtartalmát erősen megkérdőjelezi, hogy a Suntól származik. A korábbi Boca-kedvenc Liverpoolba szerződésére nemcsak emiatt nem ajánlatos nagy pénzzel fogadni, hanem azért sem, mert két éve Gabriel Heinze is a Mersey-partiak látókörébe került, de Sir Alex Ferguson megvétózta a transzfer létrejöttét, így az argentin védő a rivális helyett a Real Madridban kötött ki.



FEBREGAS, MIKEL – INTER

Ha nagy igazolásokról van szó, nem maradhat ki a sorból az Inter sem. A milánói klub most állítólag két, Angliában játszó középpályásra vetett szemet. A Corriere dello Sport azt írja, hogy José Mourinho az Arsenalt erősítő Cesc Fabregast nézte ki magának és csapatának, és már fel is vette a kapcsolatot a spanyol karmesterrel. A megszerzése azonban nem lenne olcsó mulatság, mivel az olasz lap szerint 40 millió euró alatt nem válik meg tőle az Arsenal.

Az Inter másik szigetországi erősítése a Sun híre szerint John Obi Mikel lehet, akit a portugál szakember jól ismer, hiszen a Chelsea-nél már volt a játékosa. A 22 éves nigériai 17 millió euróért költözhet a lombard fővárosba.

DIEGO – JUVENTUS

Ez a frigy akár létre is jöhet, mivel Jean-Claude Blanc, a Juventus általános igazgatója azt nyilatkozta a La Stampának, hogy már csak a Bremen brazil irányítójának aláírására várnak. Könnyen lehet azonban, hogy Diegónak már nem Claudio Ranieri adja a taktikai tanácsokat az ősztől (már ha a brazil tényleg Torinóba igazol), ugyanis az ősz mester alatt igencsak inog a Juve kispadja.
„Az idény végén értékeljük mindenki teljesítményét, így az edzőét is. Ranieri helye nemrég még biztosnak látszott, de azóta lecsúsztunk a harmadik helyre, és az Olasz Kupából is kiestünk” – mondta sokat sejtetően Blanc.



SEVCSENKO MARADNA

Mármint a Milannál. Bár korábban az ukrán csatár ügynöke úgy nyilatkozott, hogy a Chelsea kölcsönjátékosaként Milánóban szereplő támadó a nyáron biztosan visszatér Londonba, Sevcsenko most arról beszélt, hogy szívesen maradna a piros-feketéknél.

„A jövőmmel kapcsolatban ne engem, hanem Roman Abramovicsot kérdezzék. Én szeretnék Olaszországban maradni, de ehhez a Chelsea tulajdonosának beleegyezése is szükséges” – mondta Sevcsenko.

A 33 éves csatár hozzátette, ebben a szezonban kevesebbet játszott, mint azt előzetesen remélte, de úgy érzi, a következő idényben még képes lehet visszanyerni korábbi formáját.

BRAZIL A NÉMET VÁLOGATOTTBAN?

A német válogatott is előrukkolhat egy meglepő „igazolással”, ugyanis a január óta német állampolgársággal is rendelkező Cacau bemutatkozhat a Nationalelfben. A Stuttgart brazil csatárával számol Joachim Löw szövetségi kapitány, aki elviheti Cacaut a válogatott május végi ázsiai túrájára.
„Még nem döntöttünk ez ügyben, de Cacau és Christian Träsch (ugyancsak a Stuttgart támadója – a szerző) is tagja a bővebb keretnek” – nyilatkozta Löw a Bildnek.



TOVÁBBI PLETYKÁK

A Kicker értesülései szerint a következő szezontól a Schalkét irányító Felix Magath ismét megpróbálkozik Thomas Kahlenberg megszerzésével. Az Auxerre dán középpályását már régóta üldözi a tréner, ám sem a Bayern München, sem a Wolfsburg edzőjeként nem tudta őt leigazolni.

Továbbra is bizonytalan Yoann Gourcuff jövője. A Milan tavaly nyáron adta kölcsön francia középpályását a Bordeaux-nak, amely 15 millió euróért végleg megszerezheti a 22 éves játékost. Állítólag csütörtökön kezdődnek meg a tárgyalások ez ügyben a felek között.

Mint arról tegnap beszámoltunk, a Daily Mirror azt állítja, hogy a Milannal szemező Emmanuel Adebayor helyére a Zenitből érkezhet pótlás, mégpedig Pavel Pogrebnjak személyében. Szintén ez a lap írja, hogy a togói csatár pótlására Roque Santa Cruz is esélyes lehet, akinek klubja, a Blackburn egyébként ugyancsak szemet vetett Pogrebnjakra.

Nem mellesleg az orosz támadót a Bayern München is szívesen látná, valamint – kis túlzással – fél Európa, hiszen novemberben lejár a szerződése a Zenitnél, így a nyáron „nyomott” áron távozhat Szentpétervárról.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.