Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sajtóvisszhang: „Kik ezek a magyarok?”

2009.08.26
Varga József ünnepli a Levszkinek lőtt gólját (Fotó: Mirkó István)
Varga József ünnepli a Levszkinek lőtt gólját (Fotó: Mirkó István)

Álomgólok Debrecenben – Kicker

A tekintélyes német szaklap internetes kiadása meglepetésnek tartja, hogy a Debrecen bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A rövid beszámolóban hangsúlyozzák, hogy a magyar bajnok „álomgólokat" lőve verte meg 2–0-ra a bolgár Levszki Szófiát – igaz, a címből az derül ki, a kollégák nem tudtak róla, hogy a találkozót nem Debrecenben, hanem Budapesten rendezték.

Történelmi debreceni siker – Goal.com

Az egyik legnépszerűbb nemzetközi labdarúgóportál történelmi sikerként jellemzi a Debrecen továbbjutását, és megemlíti, hogy telt ház, 32 000 néző előtt rendezték meg a párharc visszavágóját Budapesten. A honlap beszámolójában kiemeli Szarmov kapufáját, valamint egyaránt gyönyörűnek titulálja Varga József és Rudolf Gergely gólját.

Kisebb szépséghiba, hogy a DVSC fiatal középpályása egyszer Varga Zoltánként szerepel a szövegben (való igaz, a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi klasszisa sem lőhette volna meg jobban a labdát). Magyar szempontból rosszuleshet, hogy  a cikk első verziójában még az szerepelt, hogy a Loki az első magyar csapat, amely bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára – úgy tűnik, a Ferencváros bravúrja lassan feledésbe merül... De ez a lényegen nem változtat: a Loki második magyar csapatként ott van a kontinens legjobbjai között.

A Debrecen volt a favorit – SkySports

A tekintélyes portál rövidre szabott összefoglalójában megemlíti, hogy az idegenben aratott 2–1-es siker után a magyar bajnok számított a Levszki Szófia elleni párharc esélyesének, és nem is hibázott: Varga és Rudolf góljaival 2–0-ra nyert.

Vége a várakozásnak – uefa.com

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja már a keddi meccs előtt terjedelmes cikkben foglalkozott azzal, hogy a magyar bajnoknak hosszú idő után ismét esélye van rá, hogy belépjen a „mennyország kapuján".

Az uefa.com a találkozó után született írásában kiemeli, hogy a DVSC két nagy góllal másodszor is legyőzte a Levszki Szófiát, és ezzel a Ferencváros 1995-ös sikere után második magyar csapatként bejutott a Bajnokok Ligájába.

A portál kiemeli, hogy a Debrecen a mérkőzés során fokozatosan elbizonytalanította a nagy lendülettel kezdő bolgárokat, és végül teljesen megérdemelten, kettős győzelemmel búcsúztatta a bolgár bajnokot.

A csoda elmaradt – Topsport

A bolgár Topsport internetes oldal a Levszki tulajdonosát idézve azt emeli ki, hogy bár sokan bíztak benne, hogy a hazai vereség ellenére újra eljuthat a bolgár bajnok az álmok földjére, de a csoda elmaradt.

„Hatvankilenc százalékban birtokoltuk a labdát, többet lőttünk kapura, de mindez semmit sem ért, így nem is érdemes a statisztikáról beszélni. Bíztunk a továbbjutásban, de néhány kulcsjátékosunk nem azt nyújtotta, amit tud, így a csoda elmaradt" – nyilatkozta a Levszki tulajdonosa, Todor Batkov a Topsport című lapnak.

A sportvezető hozzátette, a klub anyagi háttere stabil, és bízik abban, hogy erre alapozva ismét bajnok tud lenni Bulgáriában, és az Európa-ligában valamelyest feledtetni tudja a Debrecen elleni kudarcot.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.