Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Skót bírók lesznek az Elfsborg – Halin

2009.07.11

A Boras Arena-ban megrendezésre kerülő találkozó kezdési időpontja 19 óra. A meccs UEFA-delegáltja Velid Imamovics lesz, Bosznia-Hercegovinából. A játékvezető ellenőre a német Aron Schimdhuber, míg a mérkőzést skót bírói négyes delegálja. A kijelölt játékvezető Calum Murray, a két asszisztens pedig Keith Sorbie és Stuart Macaulay. A partvonal mögül a hármas munkáját Brian Colvin segíti majd.

Calum Murray 1967. június 7-én született. Eddig 11 mérkőzés vezetett az UEFA égisze alatt: a "hármas" UEFA játékvezetői kategóriába sorolt sporttársról van szó. Fújt már az Elfsborgnak! Igaz, idegenben, bár számára nem olyan messzire: a Feröer-szigetekre ruccant át, ahol a HB Tórshavn fogadta a svéd bajnokságban idén remekül szereplő borasiakat. A találkozó egy éve, 2008. június 22-én volt. Az Intertotó-Kupa első körében a svédek 4-1-re lépték le a szigetországiakat. Első, felnőtt válogatottnak vezetett találkozója is a svédekhez (közvetve hozzánk, magyarokhoz is) kapcsolódik. Egy hónapja, a Svédország - Málta, világbajnoki selejtező mérkőzésen működött közre. A kék-sárgák simán, 4-0-ra győztek, Murraynak viszont egy lappal sem kellett fegyelmeznie a játékosokat.

Eddigi 11 UEFA-találkozóján 38 sárga lapot osztott ki (18-20 az arány a hazai-vendég csapatok között), ám piros lapot egyszer sem vette elő. Büntetőt egyszer ítélt: a szlovák-belga U-21-es mérkőzésen a hazaiak javára.

Calum Murray

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.